Rágcsálóirtás menete

A rágcsálóirtás gyakran ismétlődő feladat. Talán nincs is olyan ember, aki ne találkozott volna életében rágcsálóval, illetve közvetve vagy közvetlenül kártételükkel. A rágcsálók rendjébe 34 család tartozik, akik alatt nem feltétlenül kártevőket értünk –gondoljunk csak a nyulakra, mókusokra, csincsillákra, stb. Nyilván a felsorolt fajok is bizonyos helyeken (pl mezőgazdaság) kártevőként jelentkeznek, pontosabban lehet kártételük, azonban esetünkben a közegészségügyi és járványügyi szempontból kiemelt jelentőséggel bíró, úgynevezett egészségügyi kártevőként besorolt (egerek és patkányok) fajok megtelepedése és elszaporodása elleni védekezés a fő csapásirány. Jelenlétük lakókörnyezetünkben néha csak bosszúságot, néha gazdasági kárt, de minden esetben egészségkárosító kockázatot jelent. A rágcsálók, azok élősködői, ürülékük és nyáluk köztigazdaként funkcionálva mind mind fertőzésveszély kockázatát rejtik magukban, ezért fontos az ellenük való védekezés azon helyeken is, ahol ezt jogszabály egyébként nem teszi kötelezővé.

Kártevőirtási szempontból a rágcsálók elleni védekezés területén korántsem vagyunk vert helyzetben

A kereskedelmi forgalomban számtalan eszköz, anyag kapható, melyek megfontolt használatával eredményesen vehetjük fel ellenük a küzdelmet otthonainkban. Annak érdekében, hogy ez a küzdelem ne szélmalomharccá, kidobott pénzzé és elfecsérelt energiává változzon, érdemes időt fektetni az ellenfél megismerésére, különös tekintettel annak szokásaira, biológiájára, életfeltételeire. Természetesen nem kell biológussá válnunk, de ezek nélkül az alapok nélkül jó eséllyel eredménytelenek maradunk, rosszabb esetben hozzásegítjük a kártevőket az irtószerekkel szembeni tolerancia, szélsőséges esetben pedig a rezisztencia kialakulásához. Az alábbi logikai sorból is láthatóvá válik, hogy a rágcsálók elleni védekezés nagyobb része nem szakfeladat, azokat minimális anyagi ráfordítással mi magunk is megtehetjük. Figyelmet érdemel továbbá a kártevőirtás alaptétele, miszerint a kártevők elleni küzdelemben a hangsúlyt, minden esetben ahol erre lehetőség van, a megelőzésre kell helyezni.

A behatolás megakadályozása

  • A műszaki hiányosságok kijavítása
  • Az ajtók alsó részének bádoglemezes borítása (egerek ellen 10 cm, patkányok ellen 15 cm magasságig)
  • A csatornák megfelelő ráccsal történő zárása

A táplálék megvonása

A hulladék, ételmaradék és házi szemét gyűjtésének, tárolásának megfelelő módja (zárt, hézag mentes fém szemétgyűjtő tartály, beton szemétgyűjtő kád), valamint azok folyamatos elszállítása és a tisztaság biztosítása

A búvó- és fészkelő helyek megszüntetése

A fészkelésre alkalmas zugok megszűntetése, a fellelhető patkány- és egérlyukak betömése, az épületek környékén található lom, törmelék, téglarakás, fa- és építőanyagok, széna- vagy szalmakazlak elszállítása vagy megszűntetése, egerek esetében a fészkelő helyek zavarása, bolygatása

Csapdák, mérgek alkalmazása

Ahol patkányok folyamatos behurcolásának lehetősége fennáll (pályaudvarok, kikötők, élelmiszeripari létesítmények), célszerű mérgezett csalétek állandó kihelyezése, amellyel az esetlegesen bekerülő patkányok még elszaporodásuk előtt elpusztíthatók. Egerek és nem helyben szaporodó, tehát bevándorolt, behurcolt patkányok esetében élve befogó, vagy csapó csapdával a bejutó példányok megtelepedésük előtt kifoghatók, vagy elpusztíthatók. Vessünk néhány pillantást az egerek azon tulajdonságaira, melyek ismerete segítségünkre lehet az ellenük folytatott harcban. A korábban megkezdett logikai sor mentén haladva kezdjük a behatolás megakadályozásánál felsoroltakkal. Fontos figyelemmel lennünk arra az egyszerű fizikai tényre, hogy az egér – ha megborotválnánk- körülbelül egy emberi kisujj méretű állat. Amennyiben a műszaki hiányosságok kijavítását kezdjük meg, fontos a műveletet olyan szemmel végrehajtani, hogy ahol egy ember kisujja elfér, az egér egészen biztosan meg tudja oldani a közlekedést, így a javítási munkákat meglehetősen alaposan kell feltérképezni, végrehajtani. A bejárati ajtók alsó részének bádog borítása szintén fontos feladat, hiszen az egér – a rágcsálóknál elég megszokott módon- metszőfogai nyílt foggyökűek, az állat egész életében folyamatosan nőnek, így ezeket folyamatosan koptatnia kell. Ez a kényszer azt eredményezi, hogy az egerek nem csak táplálkozás céljából használják a fogaikat –innen ered a rágcsáló elnevezés-, és amennyiben ezt a kényszert lakásunk berendezési vagy használati tárgyai ellen fordítják, gazdasági kártételük egyik formája máris tetten érhető. Egy átlagos fa bejárati ajtó, ennek kerete, tokozata (nem is beszélve a falhoz rögzítés utáni hézag kitöltésére használt pur habról) „átrágási” ideje meglepően rövid.

Nem vagyunk könnyű helyzetben a táplálék megvonásával kapcsolatban, azonban a feladat nem is lehetetlen.

Háztartási körülmények között sem a képződő hulladék mennyisége, sem a konyhai alapanyagok egér biztos tárolásának megoldása nem elsősorban anyagi kérdés, sokkal inkább szemlélet dolga. A hulladék tárolására válasszunk fém szemétgyűjtő edényt, mely nyilván drágább, mint a műanyag kukák, azonban élettartamuk valamivel hosszabb, mint az öröklét, így az egyszeri többletköltség elhanyagolható. Fordítsunk figyelmet rá, hogy a hulladékot valóban a gyűjtő edényben, és ne mellette tároljuk, hiszen az egér táplálékigénye –méretéből adódóan- igen kicsi, tulajdonképpen morzsákon is megél. Az egérirtás gyakorlati kivitelezése szempontjából talán legfontosabb biológiai tény, hogy amennyiben az egér olyan helyet talál magának, ahol minden életfeltétel adott, az egész életét képes leélni egy 1.5m sugarú körön belül. A szaknyelv ezt az értéket akciórádiusznak hívja. Az ismert matematikai összefüggésből adódik, hogy ez az élettér megközelítőleg 7m2. Csapdázásuk esetén természetesen a látható nyomok alapján behatárolt területekre fókuszálunk, de mérgezett csalétek kihelyezése esetén az etető állomásokat vagy a falak mentén 3 méterenként (annak érdekében, hogy az akciórádiuszok biztosan találkozzanak), vagy 5m2-enként helyezzük el. Gyakori hibának tapasztaljuk, hogy a házilag megvalósított egérirtások jelentős része az elégtelen mennyiségű csapdák, vagy etetőállomások miatt eleve kudarcra van ítélve. Mérgezett csalétek használata esetén nagyon fontos, hogy az egér a csalétket ne tudja a csalétek állomásról elhurcolni, helyben kelljen fogyasztania. Amennyiben lehetőséget adunk az elhurcolásra, a fogyasztás esetlegessé válik.

A kihelyezhető rágcsálóirtó szerek vonatkozásában a kereskedelmi forgalomban lévő szerek zavarba ejtő kínálatával találkozunk.

Számtalan gyártó, számtalan termékét vásárolhatjuk meg, a legkülönfélébb kialakításokban, azonban egy pillantást vetve a termékek címkéire, felületes vizsgálódás után is feltűnik, hogy valójában a termékekben lévő hatóanyagokban nincsenek különbségek, mennyiségüket pedig jogszabály írja elő. Az engedélyezett hatóanyagok mindegyikének hatásmechanizmusa a szájon át történő bejutás utáni véralvadás gátlás, aminek következtében a fogyasztástól számított mintegy 7 nap után a kártevő belső vérzésben, vérzékenységben pusztul el. A mindennapi rágcsálóirtás során számos panaszt hallunk ennek az időnek a hosszár vonatkozólag, azonban próbáljunk erre a „kellemetlenségre” egy picit olyan szemmel nézni, hogy amennyiben nem kívánt mérgeződés történik, az orvosnak –akár humán, akár állatgyógyászat- bőségesen elegendő idő áll rendelkezésre a mérgezés visszafordítására, ami adott esetben tragédiától, vagy akár „csak” gazdasági kártól óvhatja meg a felhasználót. Ezen a ponton közbevetve érdemes szót ejteni a rágcsálóirtó szerekbe épített védelmi vonalakról. A kereskedelmi forgalomban kapható szerformák bármelyikét kézbe véve azonnal megállapítható, hogy veszélyt jelző színnel –általában piros, vagy kék- vannak ellátva. Fontos követelmény, hogy élelmiszerre ne hasonlítsanak, bár ennek a követelménynek nem minden szerforma tud megfelelni. A csávázott vetőmag készítmények esetében óhatatlanul adódik a ZiZi cukorkával való összehasonlítás lehetősége, ami miatt ennek a szerformának a használata humán környezetben, főleg gyerekek jelenlétében nem javasolt. A minőségi rágcsálóirtó szerek következő védelmi zónájaként a gyártás során egy úgynevezett szuper keserű anyagot, a bitrexet kevernek a készítményhez, mely a szájba véve öklendezést vált ki, így a lenyelése gyakorlatilag lehetetlen. A készítmények hatóanyagtartalmából adódóan azok elfogyasztása még viszonylag kistestű haszon- vagy hobbiállatok számára sem jelent komoly veszélyt. Ez a hatóanyag mennyiség bőségesen elegendő a grammokban mérhető egér, vagy akár az –extrém esetben- egy kilogramm tömegű patkány elpusztítására, azonban nagyobb testű állatokban, vagy ne adj isten gyermekekben komolyabb egészségkárosításra nem alkalmas. Természetesen az ördög nem alszik, a rágcsáló irtó szer nem játék, a felhasználás során a személy és vagyonbiztonság szempontjai első és mindennél fontosabb szempontként kerüljenek mérlegelésre. A professzionális kártevő irtásban, kis számban ugyan, de léteznek olyan irtószerek, melyek ellen nem rendelkezünk ellenanyagokkal. Biztonsági szempontból szerencsénkre, irtási szempontból szerencsétlenségünkre a véralvadás gátlók nem ilyenek. A K1 vitamin, mint ellenszer a nem kívánatos mérgeződések szempontjából szerencse, viszont mivel a természetben is nagy mennyiségben előfordul, bizonyos esetben a rágcsálók a méreg fogyasztása után az ellenanyaghoz is hozzájuthatnak, semlegesítve, vagy legalábbis jelentősen késleltetve ezzel a mérgeződés folyamatának a lejátszódását, kérdésessé téve a végeredményt.

Fentiekre való tekintettel, joggal adódik a kérdés: Melyik készítményt válasszuk?

Azokon a helyeken, ahol az alternatív táplálékforrások nem biztosítottak (pl. irodaházak) szinte bármelyiket. Ilyen esetben a megfontolás alapja inkább a kihelyezendő mennyiség, ezzel összefüggésben a bekerülési költség, az alkalmazni kívánt formuláció egyéb tulajdonságai (koszol, szóródik, kellemetlen szagú) a mérlegelés alapvető szempontja, ahol azonban a rágcsálók egyéb táplálékot is találnak érdemes kis mennyiséggel, többféle szerrel „kínálni” őket, és az elfogadás mértékének ismeretében dönteni az alkalmazandó készítményről. Megfigyelt tény, hogy a rágcsálók szívesen fogyasztják, illetve szívesen rágják azokat a kiszereléseket, melyek valamilyen négyzetes testet mutatnak, praktikusan „éllel” rendelkeznek. Nincs szó arról, hogy a csávázott vetőmagot, a tasakos pépet, vagy akár a hengeres alakra formált irtószereket visszautasítaná, de a korábban leírtak alapján érdekes megfigyelés lehet az irtószerek elfogadási hajlandóságára vonatkozó megfigyelések között. Az alternatív táplálékforrások megléte esetén az igazi nehézség, hogyan kínáljunk vonzóbb ételt a rágcsálónak, mint amihez egyébként is –akár korlátlanul- hozzájut. Gondoljunk csak egy cukrászüzem alapanyagraktárára. A különféle ízesített cukrok, kakaó, kókusz, mogyoró és egyéb olyan anyagok, amelyeknél valljuk be, nem kis feladat „jobbat, finomabbat” kínálni. Ezekben az esetekben kifejezetten komoly hangsúlyt kap az elfogadás mértéke, hiszen –mint a korábbiakból kiderült- a méregnek szájon át kell bejutnia ahhoz, hogy a mérgeződési folyamat elindulhasson, ráadásul megfelelő mennyiségben, hogy a mérgeződés elérje a kívánt eredményt, a rágcsáló halálához vezessen. A választás szempontjából kiemelt jelentőséggel bír továbbá a felhasználási környezet páratartalma. Nem egy helyen látni korábban kihelyezett, a pára- vagy nedvességtartalom miatt kicsírázott csávázott vetőmagot, penészes, vagy a nedvesség miatt szétrohadt irtószert. Ennek elkerülése céljából érdemes parafinos kiszerelést választani, a parafin víztaszító tulajdonsága miatt a mérgezett csalétket megóvja, így az lényegesen hosszabb ideig tudja betölteni funkcióját úgy, hogy a rágcsálókat a termék elfogadásának szempontjából nem befolyásolja. A parafinos kiszerelésű készítmények elsősorban a csatornák kezelésére lettek kialakítva –tekintettel az ott lévő folyamatosan magas páratartalomra-, azonban egy másik fontos követelmény –a szóródás mentesség- miatt egyre nagyobb teret hódítanak a hétköznapi felhasználásban is. A rendelkezésre álló műanyag csalétek állomások ezeket a parafinos kockákat, blokkokat olyan módon megfelelően rögzítik, hogy azokból a rágcsálók a csalétket nem képesek elhurcolni, így az azonnali fogyasztás megvalósul. 

A mérgezett csalétkek alkalmazásának van azonban egy olyan aspektusa, amit a használat előtt –akár háztartási, akár üzemi körülmények között- érdemes mérlegelni.

Mindenki által ismert tény, hogy az állatok betegség, vagy bármilyen egészségügyi zavar esetén búvóhelyükre visszavonulnak, és ott próbálják meg átvészelni ezt a sebezhető időszakot. Nincs ez másként a véralvadás zavara esetén, az állat fokozatosan legyengül, előbb nem szívesen hagyja el vackát, később nem képes erre. Szerencsésebb esetben az elhullást követően mumifikálódik, teste kiszárad, az ilyen állat maradványait a lebontást végző egyéb szervezetek „további adminisztráció” nélkül elvégzik. Ellenkező esetben azonban akár egyetlen egér foszló dögszaga is olyan átható és elviselhetetlen bűzt áraszt, hogy a helyiségben is bajos megmaradni mellette, nem beszélve a testet esetlegesen beköpő legyek kikelő következő generációjának számáról, ami további ártalom, a magában hurcolt fertőzés veszélyének kockázatával. Gondoljunk bele, ha egy ilyen egér tetem lakásunk gipszkarton fala mögött van. A mérgekkel szemben megfogalmazott aggályok mellett az élelmiszer biztonságával foglalkozó jogszabályok változásai miatt nyitott élelmiszerek közelében a mérgek használatát –még zárt, szóródás mentes kihelyezés esetén is –tiltják. Ez a tiltás önmagában is több ponton paradoxont jelent, hiszen semmivel sem jelent nagyobb élelmiszer biztonsági kockázatot egy szakszerűen kihelyezett irtószer csalétek állomás, mint az élelmiszert megmászó, szennyező rágcsáló. Érdekes a megfogalmazásban a „közelében” kitétel, aminek értelmezésére semmilyen hivatalos állásfoglalás nincs. Amennyiben pl az épület falán belül közvetlenül az ajtó mögött van élelmiszer elhelyezve (sütőüzem lisztraktára), az ajtón kívül pedig rágcsálóirtó szerelvény, akkor adott esetben a 10 cm távolság sem számít közelinek, ugyanezen helyiségen belül viszont méterekre az alapanyagtól is aggályosnak minősítik a kihelyezést.

Hatósági ajánlások alapján ilyen helyzetben a csapdák különféle típusainak használata javasolt, vessünk egy pillantást ezekre.

A csapdákat működési mechanizmusuk szerint két alaptípusba sorolhatjuk:

  • Élve fogó
  • Nem élve fogó

Mindkét típus rendszeres ellenőrzést igényel, főleg a korábban említett bűzzel járó foszlási folyamatok elkerülése érdekében, hiszen hiába fogjuk meg a rágcsálót élve, ha aztán az gondoskodás hiányában a csapdában éhen vagy szomjan pusztul, a végeredmény szempontjából semmivel nem vagyunk jobb helyzetben. Az élve fogó csapdák viszonylag nagy választéka kapható a kereskedelmi forgalomban az egészen egyszerű (pl varsás) kiviteltől kezdve a bonyolultabb, egy irányba nyíló csapóajtós kivitelekig (folyton fogó) bezárólag. A nem élve fogó csapdák között a ragadós lapok, hagyományos tilós csapdák, testszorító hurkok vannak. Ezek mindegyikének felhasználása, felhasználhatósága egyedi mérlegelés függvénye. Poros, nedves helyen a ragadólapos csapdák nem, vagy igen rövid ideig használhatóak, a ragadólap szennyeződésével a kártevő biztonságos rögzítésének esélye csökken, így az vagy bele sem ragad, vagy képes magát szabaddá tenni. A tilós csapdák szintén folyamatos ellenőrzést igényelnek, hiszen az elpusztult állat fent említett foszlási folyamatai ugyancsak megindulnak. Laikusok számára undort keltő lehet az ilyen csapdák ürítése és ismételt üzembe helyezése. Háztartási mennyiségeket tekintve az ilyen sikeres fogások után a csapdák egyszerűen kidobásra kerülnek, azonban üzemi/ ipari méretekben a csapdák árát figyelembe véve erre általában nincs mód. Több éves próbálkozás a kártevőirtó piacon valamiféle jelzőberendezés használata a csapdák állapotát illetően. Szerencsére működő rendszerek állnak rendelkezésre, melyek minden igényt kielégítően azonnali jelzést küldenek a csapda elsülését követően, így lehetővé válik a gyors beavatkozás, a tetem eltávolítása, illetve a csapda ismételt üzembe helyezése. A rendszer web alapon üzemel, WiFi hálózaton kommunikál a központi egységgel, aki részben az értesítés küldésért felel, egyben azonnal riportálja a csapda állapotát, a megtett intézkedést, lehetőséget teremtve a kártevő irtás gyakorlatában megkövetelt IPC rendszerek, és a hozzájuk kötődő adminisztrációs feladatok hatékonyabb átláthatóságát, a kártevőirtó szakember/vállalat ügyfél számára könnyebb ellenőrizhetőségét, az auditokon való megfelelést.